A 120 ezer főt foglalkoztató Royal Mail alkalmazottai csütörtökön és pénteken nem veszik fel a munkát - jelentette be szerda este a postai dolgozókat is képviselő távközlési érdekképviselet (CWU) egyik vezetője. Dave Ward, a CWU főtitkár-helyettese sajtótájékoztatóján közölte: az akció első napján az elosztóközpontok alkalmazottai és a gépkocsivezetők, a második napon a kézbesítők és a levélbegyűjtők sztrájkolnak.
A mostani akció a legrosszabbkor éri az egyébként is veszteséges, egyre erőteljesebb versenynek kitett brit állami postát, ugyanis közeleg az év legnagyobb bevételét hozó karácsonyi kézbesítési szezon, és a nagy csomagküldő szolgálatok a sztrájkfenyegetés miatt egymás után mondják le megbízásaikat. Ráadásul a CWU szerdán közölte: további sztrájkok lesznek, ha nem születik megállapodás a vitatott kérdésekben.
Iparági adatok szerint a Royal Mail forgalma évente 8-10 százalékkal csökken, és minden százalékpontnyi visszaesés 70 millió fontba (csaknem 20 milliárd forint) kerül a vállalatnak. Ebben a helyzetben a cégvezetés a társaság áramvonalasítására készül, ám a szakszervezet - a várható leépítések miatt - az eddigi elképzeléseket elvetette. A posta 30 ezer ideiglenes alkalmazottat vesz fel a sztrájk okozta kiesés enyhítésére. Lord Peter Mandelson, az üzleti ügyek minisztere a minap "iparági öngyilkosságnak" nevezte a munkabeszüntetést.
Adam Crozier, a királyi posta vezérigazgatója még a sztrájkbejelentés előtt megjelent újságcikkében azt írta: a céget a puszta fennmaradás érdekében is korszerűsíteni kell. Crozier szerint a mobiltelefonos üzenetek és az email térhódítása azt jelenti, hogy a posta jelenleg 10 millióval kevesebb levélküldeményt szállít naponta, mint akár csak három évvel ezelőtt.
Nemrégiben szóba került a Royal Mail részleges privatizációja, de a munkáspárti brit kormány a rossz piaci körülmények - valamint a kormánypárt számos képviselőjének ellenállása - miatt ezt a tervet egyelőre levette a napirendről.
Kétnapos sztrájkba kezdenek a brit postások
Kétnapos sztrájkba kezd csütörtökön nulla órától a brit királyi posta, miután eredménytelenül értek véget a munkáltató és a szakszervezet közötti tárgyalások a cég tervezett átalakításának módjáról és a munkahelyek biztonságáról.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.