A KSH által vizsgált munkáltatóknál 12 és fél százalékkal csökkent a dolgozók száma. A gazdaságilag aktív népességen belül a munkanélküliség aránya Dorog környékén a legnagyobb, 13,4 százalék, Esztergomban meghaladja a 11 százalékot, míg Komáromban tíz százalék alatt marad. Szeptember végén a megyében összesen 13 159 álláskeresőt tartott nyilván a munkaügyi központ, a bejelentett álláshelyek száma 1154 volt.
Az egész megyére kiterjedő éves adatok szerint mintegy hat százalékkal szűkült a foglalkoztatottak köre, míg Fejér és Veszprém megyében csak 2,5 százalékos a csökkenés. A nyilvántartott álláskeresők száma a Közép-dunántúli régióban 67 százalékkal nőtt, míg az országos átlag 33 százalék.
Komárom-Esztergom megyében csökkent legjobban a foglalkoztatás
Az országban egyedül Komárom-Esztergom megyében csökkent tíz százalékot meghaladó mértékben a foglalkoztatottak száma egy év alatt - közölte szerdán az MTI-vel a megyei munkaügyi központ.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.