A magyar munkavállalók szempontjából korábban slágercélpontnak számító országokban, így például Nagy-Britanniában és Írországban is megnőtt a munkanélküliség a válság nyomán - előbbiben 7,7, utóbbiban 12,5 százalék volt az állástalanok aránya júliusban a legutóbbi adatok szerint. Több tagállamban - leginkább Hollandiában és Dániában - ugyanakkor a válság ellenére is szükség van a főként középfokú végzettséggel bíró, szakképzett, nyelvet beszélő munkaerőre - mondta Kalmár András, az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) magyarországi menedzsere. E két országban az EU-átlagnál alacsonyabb jelenleg a munkanélküliség: a júliusi munkaerőpiaci adatok alapján Hollandiában 3,4, Dániában 5,9 százalék.
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat legutóbbi, október elsején publikált adatai szerint Európában tízéves csúcsra emelkedett a munkanélküliség augusztusban. A 16 országot tömörítő eurózónában szezonális kiigazításokkal 9,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta, a 27 tagországban pedig 9,1 százalék.
Hollandiában leginkább az építő- és fémipar, illetve a húsipar (csontozók és hentesek) területén keresnek embereket, de szükség van például csőszerelőkre, hegesztőkre, szezonális mezőgazdasági munkásokra, szakácsokra és bolti eladókra is. A felsőfokú végzettségűek közül informatikusokat várnak, valamint tanárokat is keresnek a felsőfokú oktatási intézmények.
Dániában is leginkább középfokú végzettségűeknek kínálnak munkákat, emellett szezonális munkalehetőségek - eper-, borsó- és almaszedés - vannak a mezőgazdaságban. A szociális szektorban és az egészségügyben házi betegápolókat és nővéreket keresnek. Ezen kívül a diplomások között informatikusokat, környezetmérnököket, biotechnológiai és gyógyszeripari szakembereket, valamint kutatókat is várnak az északi országban.
Hollandia jó lehetőség abból a szempontból is, hogy nyitott a munkaerőpiac, a kultúrája befogadó, és angolul illetve németül is jól el lehet boldogulni. A holland nyelv - nyelvtörténeti okokból - gyakorlatilag a két nyelv között áll, így azok, akik a két nyelv valamelyikét már jól beszélik, könnyen megtanulhatják - mondta az EURES szakembere.
A munkavállalókat általában a jobb fizetés, a szak- és nyelvi tudás fejlesztése, és a munkahelyi kultúra motiválja a külföldi munkavállalásnál, de sokan azért mennek ki, hogy a hazahozott tőke segítéségével új vállalkozást indítsanak.
Hollandia 2007 májusában nyitotta meg munkaerőpiacát az újonnan csatlakozott tagországok munkavállalói előtt, így már a magyar állampolgárok is munkavállalási engedély nélkül, szabadon dolgozhatnak Hollandiában. Dánia nemrég, 2009 áprilisában oldotta fel a korlátozásokat, a magyar állampolgároknak így már csak Ausztriában és Németországban van szükségük munkavállalási engedélyre az uniós tagállamok közül.
Hol érdemes munkát vállalni az EU-ban?
Több európai uniós tagállamban - így például Hollandiában és Dániában - a munkanélküliség ellenére is szükség van szakképzett munkaerőre, így ezek az országok vonzó célpontok lehetnek azoknak a magyar munkavállalóknak, akik más EU-tagállamban szeretnének dolgozni - hívja fel a figyelmet az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ).
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.