Az oktatási kormányzat nem titkolt célja, hogy a tömegesedő felsőoktatási környezetben német mintára olyan elit egyetemeket hozzon létre, amelyekben magas színvonalon folyik az oktatás az alapképzéstől a doktori fokozatig, és ez összekapcsolódik a magas szintű kutatási-tudományos tevékenységgel.
Manherz Károly, az oktatási tárca szakállamtitkára a lapnak elmondta: várhatóan hét-nyolc intézmény nyerheti el a kutatóegyetem címet, ezek már tavasszal pályázhatnának a három évre rendelkezésre álló, 20 milliárd forint keretösszegű uniós támogatásra. Jelenleg 69 hazai felsőoktatási intézmény össztámogatása a büdzsé jelenlegi állása szerint 2010-ben 182 milliárd forint.
Elit magyar egyetemek német mintára
Kutatóegyetem minősítést kaphatnak a "kiemelkedő színvonalú képzést nyújtó, a tudományos életben elismert, az Európai Kutatási Térséghez kapcsolódó" felsőoktatási intézmények - írja csütörtökön a Népszabadság, hivatkozva a felsőoktatási törvény nemrégiben a parlamentnek benyújtott módosítására.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.