Továbbra is a Harvard Egyetem áll az első helyen, az amerikai intézményt a Londontól északkeletre fekvő Cambridge egyeteme követi a szakfolyóirat által hatodik ízben összeállított ranglista szerint. Az amerikai Yale a harmadik, megelőzve két londoni intézményt, az University Colleget-ot és az Imperial College-ot. Az utóbbi holtversenyben áll az ötödik helyen az Oxford Egyetemmel.
Az első tizenhat helyen kizárólag amerikai és brit egyetemek szerepelnek. Utánuk Ausztrália következik a 17. helyen álló Ausztrál Nemzeti Egyetemmel. Tizennyolcadik a montreali McGill Egyetem. A ranglistán legelőkelőbb helyen álló európai egyetem a zürichi ETH (a 20., míg tavaly csak 24. volt). A legjobb francia egyetem a párizsi École Normale Supérieure, a jövendőbeli akadémikusokat képző elitegyetem (változatlanul a 28.) és az École Polytechnique műszaki egyetem, amely két hellyel visszacsúszva a 36. a sorban.
Ázsia előretört: Japánnak például hat egyeteme szerepel az első százban, azaz kettővel több, mint tavaly, Hongkongnak pedig öt az első kétszázban a tavalyi néggyel szemben. Ezek az országok jelentős összegeket fektettek be az oktatásba, ami a legjobb intézményeik javulásában is tükröződik - magyarázta Philip Altbach, a Bostoni Egyetem munkatársa.
A világ legjobb egyetemeinek ranglistája
Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia vezeti továbbra is az egyetemek nemzetközi ranglistáját, de Ázsia több hellyel erőlépett a Times Higher Education című brit felsőoktatási szakfolyóirat éves besorolása alapján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.