Az unió belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006/123/EK vonatkozó irányelvének átültetése a közbeszerzés célja. A teljesítésre váró feladat az elektronikus egyablakos ügyintézéshez csatlakozó szervek felkészítéséhez kapcsolódó oktatási, folyamatszabályozási és tesztelési feladatok ellátása. A munkával jövő év november végére kell elkészülni.
Az ajánlattevőnek rendelkeznie kell az előző 3 évben (2006-2007-2008-ban) befejezett legalább három, minimum egyenként nettó 100 millió forint értékű rendszertervezési, rendszerfejlesztési, vagy rendszer-bevezetés támogatási referenciával.
Emellett be kell még mutatni legalább 3 darab, minimum egyenként nettó 50 millió forint értékű elektronikus közigazgatási rendszerfejlesztési, vagy rendszer-bevezetési referenciát, továbbá legalább három, minimum nettó 10 millió forint értékű, informatikai szolgáltatásmenedzsment rendszer megtervezésére, bevezetésére, vagy projektvezetésére irányuló referenciát. Az elvégzésre váró munka becsült ellenértéke nettó 200 millió forint.
Az ajánlatok beadási határideje ez év november 20. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes, de döntően az ár esik latba az értékelésnél. Az eredményhirdetés tervezett időpontja december 3., míg a szerződéskötés tervezett időpontja december 23.
Kétszázmillió forint az egyablakos ügyintézésre
Nettó kétszázmillió forint becsült költséggel szeretné a Miniszterelnöki Hivatal az elektronikus egyablakos ügyintézéssel foglalkozókat kiképeztetni - a nyílt közbeszerzési felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.