A szeptemberi 0,3 százalékos növekedés azt jelenti, hogy a hónap során 24 ezer ember vesztette el állását. Augusztusban 6,6 százalékos munkanélküliséget regisztráltak, míg egy évvel korábban csak 3,9 százalékos volt a munkanélküliségi ráta. A mostani arány abszolút értékben azt jelenti, hogy a hivatal statisztikája alapján 625 ezer állás nélküli szerepel nyilvántartásban.
Az elmúlt hónapokban tapasztalt növekedés részben annak tulajdonítható, hogy a gazdasági válság miatt a cégek visszafogják termelésüket és sok alkalmazottat bocsátanak el. Ugyancsak a munkanélküliek számát növeli, hogy az IMF által vezetett 20 milliárd eurós áthidaló kölcsön folyósításának feltételei között a nem hatékonyan működő állami szektor átalakítása is szerepel, amely eleve feltételezi a munkaerő létszámának csökkentését. Az állami szektor foglalkoztatja a román munkaerő közel harmadát.
Romániában 6,9 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta
Romániában szeptemberben 0,3 százalékkal nőtt a munkanélküliek aránya, a munkanélküliségi ráta elérte a 6,9 százalékot - közölte csütörtökön a román munkaerő-elosztó hivatal.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.