Emil Boc román miniszterelnök kedden jelentette be, hogy a parlament elé terjeszti gyorsított eljárással a romániai nyugdíjrendszert új alapokra helyező tervezetet. Ennek egyik alapelve azt a célt tűzi ki, hogy jelentősen csökkenjenek a nyugdíjak közötti különbségek. Jelenleg ugyanis egyeseknek 350 ezer lejt (8300 eurót), másoknak pedig csak 350 lejt (83 eurót) visz havonta a postás.
A múlt heti kormányválság után felállt kisebbségi Boc-kormány talpa alatt meglehetősen ingatag a talaj a romániai belpolitikai válság miatt, ezért nehéz megjósolni, hogy mi lesz a tervezet sorsa. Viszont tény: Románia megígérte a Nemzetközi Valutaalapnak, hogy már az idén elfogadja az új nyugdíjtörvényt, amit 2010-től kellene alkalmazni.
A jogszabály-tervezet tartalmazza a kormány egyik legfőbb ígéretét is, miszerint változtatnak a nyugdíjak kiszámítási módján, így a járandóság emelését nem a bruttó átlagfizetéshez viszonyítják, hanem csak az évi inflációval igazítják ki.
A tervezet a nyugdíjkorhatár fokozatos emeléséről is rendelkezik. Így 2014-ig a nők esetében 60 évre, férfiaknál pedig 65 évre növelik a korhatárt, 2030-ban pedig férfiak és nők egyaránt csak 65 évesen mehetnek nyugdíjba, ha a teljes értékű szolgálati idő utáni járandóságra tartanak igényt. A kormányfő szerint azért van szükség az új jogszabályra, mert 2009-ben a központi költségvetésből már 1,5 milliárd eurót - a nyugdíjkiadások 15 százalékát - kellett átutalni a nyugdíjrendszerbe, hogy az ne omoljon össze.
Egységesítenék a nyugdíjkorhatárt Romániában
A férfiak és nők nyugdíjkorhatárának egységesítését is tartalmazza az a törvénytervezet, amelyet a román kormány felelősségvállalással terjeszt a parlament elé.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.