A Győr-Moson-Sopron megyében regisztrált álláskeresők között a pályakezdők aránya júniusban 4,6 százalékos volt, augusztusban pedig elérte 6,6 százalékot - mondta Rimányiné Somogyi Szilvia, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi központ szolgáltatási főigazgató-helyettese.
A tartósan, egy évnél régebben állást keresők aránya az újonnan regisztráltak magas száma miatt jelentősen csökkent az előző év azonos időszakához képest. Számuk júniusban 1005, augusztusban 1205 fő volt a megyében, többségük alacsony iskolai végzettségű, és a 45 év felettiek közül került ki.
Idén az első félévében 12 csoportos létszámleépítést jelentettek be a munkáltatók a megye munkaügyi kirendeltségeinél, amelyek összesen 813 munkavállalót érintettek. Ebből 193 munkahely augusztusban szűnt meg. Ebben az évben eddig összesen több mint kilencezer új álláshelyet jelentettek be a munkaadók a megyében. Az állásajánlatok elsősorban a kereskedelem, vendéglátás illetve az építőipar területéről érkeztek. Augusztusban a bejelentett új álláshelyek 19,6 százaléka a feldolgozóiparban keletkezett, ugyanakkor a tavalyi évhez képest 35 százalékkal kevesebb új munkahely jött létre a nyár utolsó hónapjában.
Nőtt az álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében
Tovább nőtt a regisztrált álláskeresők száma év végéhez képest Győr-Moson-Sopron megyében, idén augusztusban elérte a 14 ezer 475 főt, a megyében mért 7 százalékos munkanélküliségi ráta ugyanakkor elmarad az országos átlagtól.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.