A közalkalmazottak szakszervezetei azt kifogásolják, hogy a kormány parlamenti vita nélkül döntött szeptemberben a közalkalmazotti béreket egységesítő jogszabályról. A román kormány cáfolata ellenére a szakszervezetek azt állítják, hogy a törvény a bérek csökkenését eredményezi a közszférában.
A közalkalmazottak elégedetlenségének másik oka az, hogy az év végéig tíz napos fizetés nélküli szabadságra küldik őket. A bukaresti kormány ugyanis augusztus elején abban állapodott meg a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), hogy a szükséges 1,1 milliárd euró értékű megtakarítások egy részét egyebek között ezzel az intézkedéssel valósítja meg.
A sztrájk ideje alatt a kórházakban csak a sürgősségi eseteket látják el az orvosok. A közigazgatásban is számos városban szünetel a munka, a tanárok pedig már a múlt héten értesítették a diákokat, hogy ne jöjjenek iskolába. Ennek ellenére azonban nincs szó teljes munkabeszüntetésről, hiszen egyes iskolákban a tanárok vállalták a tanítást azért, hogy ne borítsák fel a diákok programját.
A közalkalmazottak érdekeit képviselő szakszervezetek eltökélt szándéka az általános sztrájk kirobbantása, ha a kormány nem hajlandó módosítani a közalkalmazotti fizetéseket szabályozó jogszabályt. Előtte azonban nagyszabású tüntetést hirdettek meg szerdára. Az egészségügyben dolgozók szakszervezetei október végére valószínűsítették az általános sztrájkot, az oktatásban dolgozóké pedig november elejére.
Emil Boc miniszterelnök párbeszédet ajánlott a szakszervezeteknek, amelyek vezetői már a hétfő délelőtti órákban elkezdték a tárgyalásokat Gheorghe Pogea pénzügyminiszterrel, aki ideiglenesen a munkaügyi tárcát is irányítja.
750 ezer közalkalmazott sztrájkol Romániában
Hétfőn a román pedagógusok, a rendőrök, az egészségügyben és a közigazgatásban dolgozók egy napos figyelmeztető sztrájkot tartanak, így megbénult a közszféra jelentős része.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.