Sok gyógyszer jelent meg az orvosi gyakorlatban, melyek az agyműködést javítják a szellemi képességeket érintő betegségek esetében. A gyógyításban ezek a készítmények sok betegen segítenek, de az eredmények a tanulók érdeklődését is fölkeltették. A szerek kedvező idegrendszeri hatása pedig bizonyos mértékig egészséges emberben is megnyilvánult.
A téma azért került a tudományos érdeklődés középpontjába, mert Vince Jakic ausztrál pszichológus, az etikai kérdésekkel foglalkozó folyóirat, a Journal of Medical Ethics legújabb számában leírta, hogy amikor az egyetemista csoport vizsgázik, a résztvevők versenyben állnak egymással, hogy ki az okosabb, ki teljesít jobban.
Aki ehhez olyan készítmények segítségét veszi igénybe, melyek növelik szellemi képességeit, akkor ugyanúgy doppingol, mint az a versenyző, aki doppingszerekkel készül a nagy megméretésre - állítják a kutatók. Az amerikai egyetemi életben ez egyre gyakoribb, és mind fiatalabbak azok az iskolások, akik ilyen eszközökhöz folyamodnak a jobb bizonyítvány érdekében. Több egyetem diákjainak vizsgálata szerint az egyetemi hallgatók közül minden tizedik, de bizonyos helyeken minden negyedik hallgató rendszeresen használ ilyen gyógyszereket, különösen a vizsgaidőszakban. Ezeknek a készítményeknek szerencsétlen esetben súlyos mellékhatásai lehetnek.
Doppingvizsgálat egyetemi vizsga előtt?
A szellemi teljesítményt, memóriát, koncentrálókészséget növelő készítményeket gyakran használják egyetemi hallgatók a vizsgadrukk és a végtelen éjszakákba nyúló tanulás időszakának áthidalására. Ám ennek egészségügyi és etikai kockázatait csak most vette számba egy ausztrál kutató, aki felvetette annak lehetőségét, hogy a jövőben az egyetemi vizsgák előtt a sportolókéhoz hasonló doppingvizsgálatokat kellene elvégezni.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.