A gyermekvédelmi törvény az állami gondozottaknak lehetőséget adott arra, hogy 24 éves korukig otthonban maradjanak. A kormány januártól 21 évesen akkor is „utcára teszi” őket, ha egyáltalán nincs jövedelmük, vagy az nem éri el az öregségi nyugdíjminimum háromszorosát. A lényeg a gyerekek integrálása lenne a társadalomba, ebben az államnak és a társadalomnak minél nagyobb segítséget kellene megadnia számukra.
„Nincsen szakorientációja a kérdésnek, a mai magyar felsőoktatásban nem találjuk meg a csak és kizárólag állami gondozottakkal foglalkozó szakemberek képzését. Vannak terápiás módszerek, de az állami gondozottakkal való közvetlenül megvalósított munka hiányos, hagy kívánnivalót maga után” – mondja Kothencz János, a szegedi ÁGOTA alapítvány vezetője. Az alapítvány 13 éve létezik és 78 gyermekotthont támogat, ami körülbelül 1200 gyereket érint.
A cikk folytatását elolvashatja az Eduline oktatási portálon.
Állami gondozottak: mi lesz velük?
A 9-18 éves állami gondozott gyerekek 48 százaléka gondolkodott már azon, hogy nincs értelme az életének – többek között ez az egyik tanulsága annak a nemrégiben elkészült reprezentatív kutatásnak, amit a gyermekotthonban élő gyerekekkel foglalkozó ÁGOTA alapítvány készített. A kutatás eredményeit két hét múlva fogják nyilvánosságra hozni.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.