Magyarországon két százalékponttal emelkedett a munkanélküliség az elmúlt évben, ami megegyezik a fejlett országok mutatóival, de van ahol még ennél is nagyobb mértékben romlott a helyzet - mutatott rá a miniszter.
A gazdasági válság munkaerőpiacra gyakorolt hatásairól tartott miniszteri értekezleten a növekedés megindulásáról nem bocsátkoztak jóslatokba a tárcavezetők. Abban egyetértettek, hogy jövőre a munkanélküliség területén még emelkedés várható, a gazdasági kibontakozást 2011-re prognosztizálják.
"Egyfelől pesszimistának tűnik az összkép, mert csak lassú javulásra számít mindenki, másrészt ez nem jelenti azt, hogy a kormányok passzívak lehetnének a foglakoztatási politika területén" - hangsúlyozta Herczog. Hozzátette: "minden hozzászóló az aktivitást emelte ki, el kell érni, hogy minél több ember térjen vissza a munkaerőpiacra és aktív legyen".
Ehhez Magyarország ugyanazokat az eszköztárakat működteti, mint a fejlett tagországok: a munkahelymegőrzéshez a járulékok átmeneti csökkentését, a munkaidő csökkentésével összefüggő bértámogatásokat azért, hogy ne kelljen elbocsátani a foglalkoztatottakat, ami közös érdeke a munkáltatóknak és a munkavállalóknak - vélekedett a miniszter.
A korai nyugdíjaztatást és a rokkantnyugdíjaztatást a munkanélküliség elleni harc legrosszabb eszközének tartják az OECD illetékes miniszterei, mert perspektívátlan és hosszú távon finanszírozhatatlan, ezért nem ajánlják - tette hozzá Herczog.
OCED: 2011 előtt nem várható a foglalkoztatás javulása
A válságot követően meginduló gazdasági növekedést nem fogja azonnal követni a foglalkoztatás javulása, ez csak késleltetve fog jelentkezni. A jelenleg 9 százalékos uniós munkanélküliségi ráta 2010-re várhatóan 12 százalékra emelkedik, s a kibontakozást csak 2011-re prognosztizálják - mondta kedden Herczog László szociális és munkaügyi miniszter a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) rendkívüli miniszteri értekezletét követően Párizsban.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.