A somogyi munkanélküliségi ráta augusztusban a gazdaságilag aktív lakosság körében 18,7, míg a munkavállalói korosztályt tekintve 11,5 százalékos volt. Az országban ennél csak Nógrádban, Hajdú-Biharban, Borsodban és Szabolcsban rosszabbak a mutatók.
Somogyban a tartósan, legalább egy éve folyamatosan munka nélkül lévők száma augusztusban meghaladta a nyolcezret. Számuk az előző hónaphoz viszonyítva 0,7 százalékkal nőtt, míg az előző év azonos időszakához képest 0,4 százalékkal csökkent. A nyilvántartottakhoz viszonyított arányuk - a tavalyi adatnál 6,5 százalékponttal alacsonyabb - 32,6 százalék volt.
A megyében az adott hónapban valamivel több mint négyszáz betöltetlen álláshely volt, ezek közül kétszázra több mint egy hónapig nem volt jelentkező. A munkáltatók 138 új álláshelyet jelentettek be, 210 viszont megszűnt. A dél-dunántúli régióban, Baranyában a legrosszabb a helyzet, ahol közel 28 500 munkanélkülit tartanak nyilván, míg Tolnában kevesebb mint 15 ezret.
Több mint 25 ezer álláskereső Somogyban
Somogyban több mint 25 ezer álláskeresőt tartottak nyilván augusztusban a megyei munkaügyi kirendeltség legfrissebb adatai szerint; ez hozzávetőleg azonos az egy hónappal azelőtti állapottal, ám négyezerrel több, mint egy évvel ezelőtt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.