Az ÖGB női tagozata két évvel ezelőtt szeptember 27-ét az Egyenlő Bérezés Napjának nyilvánította. A választás nem véletlen: statisztikai szempontból az évnek ezen a napján ér véget a nők és férfiak egyenlő bérezése. Azt az összeget, amelyet az év hátralévő részében keresnek meg a nők, a férfi munkavállalók már a bankszámlájukon tudják szeptember 27-én.
Az európai uniós számítási módszer szerint 25,5 százalékkal, az osztrák statisztikai intézet szerint 26,2 százalékkal visznek haza többet az osztrák férfiak a nőknél a hónap végén. Az EU-ban csak Észtországban rosszabb a helyzet. Ausztriában egy nő átlagosan 1300 eurót, egy férfi 1761 eurót keres ugyanazzal a munkával, ez egy év alatt 6454 euró különbözet - hangsúlyozta Brigitte Ruprecht, az ÖGB női tagozatának elnöke. A jövedelmi különbségek országon belül is változnak: az ország nyugati csücskében, Vorarlbergben 33,4 százalékkal keresnek kevesebbet a nők, míg a fővárosban Bécsben 23,9 százalék az eltérés a fizetések között.
A nők munkába való visszatérésének megkönnyítését célozza az osztrák kormány egy nemrég elfogadott törvénymódosítása, amely jövedelemfüggő gyermekgondozási támogatással próbálja elősegíteni, hogy több férfi maradjon otthon gyermekgondozási szabadságon. Jelenleg minden tizedik újdonsült apa választja ezt e lehetőséget, a kormány reményei szerint a törvénymódosítással számuk a duplájára nő.
Az intézkedés jó, de még sok a teendő a nők helyzetének javítása érdekében - hangsúlyozza az ÖGB. A szakszervezet egyik törekvése 1300 euró összegű, általánosan kötelező minimálbér bevezetése. 2009-ben vezették be az ezer euró összegű minimálbért az országban, ez azonban nem törvényben rögzített, hanem az ágazati kollektív szerződéseknek kell tartalmazniuk.
Mennyit keresnek a nők és a férfiak Ausztriában?
Mintegy 25 százalékkal kevesebbet keresnek Ausztriában a nők, mint a férfiak, ez az európai uniós országok sorában a második legrosszabb eredmény - figyelmeztetett az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) egy hétfői közleményben.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.