Az Aeroflot egyik vezetője korábban arról beszélt, hogy az utasszám csökkenésével az elbocsátandók száma akár 6 ezerre nőhet. Ezt a cég szóvivője nem kommentálta, annyit mondott, hogy jelenleg 2 ezer alkalmazott leépítéséről van szó.
A több mint 15 ezer embert foglalkoztató konszern vezérigazgatója, Vitalij Szaveljev az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva még a nyáron hangsúlyozta: "készen állunk a létszámleépítésre, de azt megfontoltan, körültekintően kívánjuk végrehajtani".
Az igazgatótanács egyik tagja szerint a szükségesnél 30 százalékkal többen dolgoznak a cégnél, és valószínű, hogy amikor a flottát felfrissítik Boeing- és Airbus-gépekkel, elbocsátják a szovjet időkből származó Tupoljev-154 típusú repülők pilótáit. Az Aeroflot 51 százalékban az orosz állam tulajdonában áll.
Az orosz Vnyesekonombank a Malév 2007 elején történt eladásakor nyújtott bankgaranciát az akkori vevőnek, a Borisz Abramovics orosz üzletember kisebbségi tulajdonában lévő AirBridge Zrt.-nek. A bank azóta a Malév közvetett kisebbségi tulajdonosa lett, miután a Malév közel 100 százalékát birtokló AirBridge Zrt.-ben megvette az orosz üzletember 49 százaléknyi részvényét. A tulajdonosváltással - az akkori közlés szerint - a Malév stratégiai partnerévé vált az Aeroflot orosz légitársaság.
Kétezer alkalmazottól válik meg az Aeroflot
A következő fél évben kétezer dolgozót készül elküldeni az orosz Aeroflot légitársaság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.