2010 végén 25 millióval több embert érint a munkanélküliség, mint 2007-ben, amikor 5,6 százalékkal 25 éves mélyponton volt az állástalanok száma. Az eddigi összesítések szerint az idén júniusban érték el háború utáni rekordjukat a munkanélküliségi mutatók: akkor az OECD-tagállamokban 8,3 százalékos volt az összesített ráta.
A gazdaságösztönző csomagok nélkül még rosszabb lett volna a helyzet, állapítja meg a szervezet. Ezek a csomagtervek a 30 tagállamban 3,2-5,5 millió állást biztosítottak, 0,8-1,4 százalékkal emelve a foglalkoztatottságot.
A válság leginkább a munkapiacon amúgy is hátrányos helyzetű rétegeket érintette: a fiatalokat, a bevándorlókat, az alacsony képzettségűeket és a részmunkaidős foglalkoztatottakat.
Az OECD ugyanakkor óva int attól, hogy a kormányok az idő előtti nyugdíjazás vagy a rokkantnyugdíj irányában keressenek megoldást, és azt is elkerülendőnek tartja, hogy a válság végét követően is fennmaradjon az érintettek függése a szociális segélyektől.
A szervezet általánosságban azt ajánlja, hogy ne az új munkahely gyors megszerzését tartsák elsőrendűen fontosnak az egyes államok, hanem a tovább-, illetve átképzést, amely hosszabb távon is munkahelyet biztosíthat a munkanélkülieknek.
Háború utáni csúcsra jut a munkanélküliség
Az OECD szerint a vezető ipari országokban jövőre a második világháború utáni csúcsra jut a munkanélküliség: a szervezet tagállamainak átlaga megközelíti majd a 10 százalékot. Ez azt jelenti, hogy összesen mintegy 57 millióan lesznek állás nélkül a jövő év második felében az OECD tagországokban, a szervezet mostani becslése szerint.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.