Tegnap már 34 új hiányzó volt a Vedres István Építőipari Szakközépiskola diákjai között, így 61-re emelkedett azok száma, akik kedden nem mentek iskolába – idézte Tombácz Zsuzsannát, a régiós ÁNTSZ járványügyi osztályvezetőjét a Délmagyar.hu.
Az iskolában szerdán hetvennyolc diák hiányzott, ezért volt szükség a szünet elrendelésére - mondta a főorvos. Egy háziorvos jelzése alapján az ÁNTSZ múlt csütörtökön kezdett el vizsgálódni az oktatási intézményben, ahol a diákok között felsőlégúti megbetegedések jelentek meg. A járványügyi vizsgálat során három diáktól vettek mintát, s mindháromnál kimutatták a A/H1N1 vírus jelenlétét.
Azt kérik a tanulóktól, hogy a szünet idején lehetőleg maradjanak otthon, kerüljék a közösséget, s ha a lázzal, köhögéssel járó betegség tüneteit észlelik magukon, haladéktalanul forduljanak háziorvosukhoz.
Mivel az építőipari szakközépiskolában tanulók közül sokan vidékiek, és kollégiumban laknak, az ÁNTSZ jelenleg azt vizsgálja, az új vírus okozott-e megbetegedéseket a diákotthonban lakó, máshova járó gyerekek között.
A tisztiorvosi szolgálat körlevélben megkereste a szegedi iskolák igazgatóit arra kérve őket, hogy jelezzék, ha a hiányzók száma meghaladja a 25 százalékot.
H1N1: bezárnak egy szegedi iskolát
Csütörtökre és péntekre rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el a szegedi Vedres István Szakközépiskolában, ahol a A/H1N1 influenzavírus okoz a szokásosnál nagyobb létszámú hiányzást - közölte Tombácz Zsuzsanna, a regionális tisztiorvosi szolgálat járványügyi osztályvezetője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.