A brit statisztikai hivatal szerdán kiadott legújabb adatsora szerint a júliussal zárult három hónapban 210 ezerrel 2,47 millióra nőtt a nyilvántartott állástalanok száma, ami 1996 óta nem volt ilyen magas. Az aktív korú lakosságon belül 7,9 százalék a munkanélküliek aránya; ez szintén 1996 óta nem mért csúcs. A tavalyi azonos időszakban még 5,5 százalékos munkanélküliséget mértek Nagy-Britanniában.
Az országos átlagon belül különösen súlyos a helyzet a munkakezdő korú fiatalok körében: a szerdai kimutatás szerint a 16-24 éves korosztály tagjainak 19,7 százaléka keresett munkát július végén. Ez a legnagyobb munkanélküliségi arány ebben a korcsoportban a foglalkoztatási adatok rendszeres közlésének kezdete óta.
A brit statisztikai hivatal szerdai adatsora szerint az elmúlt egy évben 600 ezerrel zuhant a brit munkapiacon aktívan jelenlévők száma, amely a júliussal zárult három hónapban átlagosan 28,89 millió volt. Ez a munkaképes korú lakosság arányában 72,5 százalékos foglalkoztatottságnak felelt meg; a foglalkoztatottsági ráta egy év alatt 2,1 százalékponttal csökkent. Az egyik részadat ugyanakkor arra vall, hogy a munkavállalási célú bevándorlás a súlyos brit recesszió ellenére is folytatódik, bár más felmérések jó ideje azt mutatják, hogy a kelet-európai EU-tagállamokból érkező munkavállalók száma meredeken zuhan.
A szerdai kimutatás szerint a nagy-britanniai születésű alkalmazottak száma a vizsgált három hónapban 625 ezerrel 25,1 millióra csökkent éves összevetésben, a külföldön születetteké viszont 22 ezerrel 3,7 millió fölé nőtt.
A brit belügyminisztérium augusztus végén kiadott legfrissebb összesítése szerint azonban az idei második negyedévben csaknem 50 százalékkal kevesebb kelet-európai EU-állampolgár érkezett Nagy-Britanniába munkavállalási céllal, mint egy évvel korábban. A térségből összesen 26 150-en kérték nagy-britanniai munkavállalásuk bejegyzését, jóllehet a tavalyi második negyedévben még valamivel több mint 46 ezren érkeztek a keleti EU-országokból a brit munkapiacra.
A brit kormány a 2004-es bővítés után nem élt a kelet-európai munkavállalás átmeneti korlátozásának lehetőségével, azonnal megnyitotta a brit munkapiacot az új tagállamok előtt.
Jóllehet a másfél éve recesszióban lévő brit gazdaságból most már érkeznek biztató jelek, független londoni elemzők szerint azonban a munkanélküliség még jó ideig növekedni fog. A Centre for Economics and Business Research (CEBR) nevű vezető londoni gazdaságelemző csoport a foglalkoztatottsági adatokról szerdán kiadott gyorskommentárjában azt jósolta, hogy az állástalanok száma 2010-ben átlépi a 3 milliót.
A CEBR számításai szerint a brit hazai össztermék (GDP) az előző csúcspontról eddig 5,5 százalékkal csökkent, vagyis jóval meredekebben az 1990-es évek eleji recesszió során mért, így számolt 2,5 százalékos visszaesésnél. A cég hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a sokkal erősebb visszaesés ellenére most kevésbé nőtt a munkanélküli ellátásért folyamodók száma, mint a múlt évtizedben, főleg azért, mert az alkalmazottak nagyobb hajlandóságot mutatnak a bércsökkentések vagy kisebb mértékű béremelések elfogadására.
Másfél évtizedes csúcson a brit munkanélküliség
Nyolc százalék közelébe, csaknem másfél évtizedes csúcsra emelkedett a munkanélküliek aránya a recessziótól sújtott brit gazdaságban.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.