"Amikor Itáliába étkeztem, olyan cég alkalmazásába kerültem, amely arra kötelezett, hogy saját éttermében étkezzem. Ott viszont folyton csak tésztaféléket kellett ennem, amihez egyáltalán nem voltam hozzászokva" - mondta az Adevarul című napilapnak nyilatkozva a harminchét esztendős férfi, emlékeztetve, hogy a román konyha sokkal könnyebb az olasznál.
Nem ő az egyetlen román, aki olaszországi munkavállalása után hazatérve testének térfogatára panaszkodik. A negyvenöt éves Simona Vornic egy itáliai öregek házában dolgozik. "A makaróni tönkretette karcsúságomat, már az első évben tizenkét kilót szedtem fel" - mondta a lapnak, hozzáfűzve azonban, hogy ebből öt kilót nagy erőfeszítések árán sikerült leadnia, de még mindig maradt fölösleges zsírréteg a bőre alatt.
Egy másik nő, Maria Pricop az első hónapokban honvágytól gyötörve csokoládéval próbálta legyűrni depresszióját. Hamarosan rá kellett jönnie, hogy ez a fajta táplálék "halmazati büntetéssel" sújtja alkatát. Mert az olasz csokoládék is szirénként csábítják a torkos külföldi munkavállalókat.
Az olasz táplálkozási szokások védelmére kelt Ciro Vidoni velencei dietológus, aki leszögezte: az illetők hízását korántsem lehet az itáliai étkekre fogni. Megállapította: a "mediterrán diéta" alapvető részét alkotják például a tészták. A szakember szerint az okokat inkább a nem kiegyensúlyozott étkezésben, a nem megfelelő életvitelben, a táplálkozási kultúrában meglévő különbségekben kell keresni, nem is beszélve a stresszről mint anyagcserét felborító tényezőről. Ha valóban annyira hizlalnának az olasz tészták - mondta -, akkor Itália egész lakosságának gurulnia kellene.
Gurulnak a román munkavállalók az olasz tésztától
Hat év alatt tizenkilenc kilót hízott Olaszországban a román Calin Bodonea, aki visszatérve hazájába az olaszok tésztáit hibáztatta súlygyarapodásáért.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.