Az Európai Bizottság statisztikai hivatalának jelentése szerint az előző negyedévhez képest az eurózónában 0,5 százalékkal, az EU-ban pedig 0,6 százalékkal esett vissza a foglalkoztatottak száma.
Az eurózónában a foglalkoztatottak száma az első negyedévben 0,7 százalékkal csökkent az azt megelőző negyedévhez képest és 1,2 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A 27 tagú EU-ban a negyedéves csökkenés 0,8 százalék, az éves 1,2 százalék volt.
Az Eurostat becslése szerint az eurózónában a foglalkoztatottak száma 145,6 millió volt a második negyedévben, 702 ezerrel kevesebb, mint az előző negyedévben.
A létszámcsökkentés egyebek mellett a feldolgozó-, építőipart, a pénzügyi szolgáltatásokat, a mezőgazdaságot, a kereskedelmet, a közlekedést érintette leginkább. Elemzők szerint az adatok megerősítik, hogy a munkaerőpiac továbbra is törékeny állapotban van.
Csökkent a foglalkoztatottak száma az EU-ban
Az euróövezetben 1,8 százalékkal, a 27 tagú unióban pedig 1,9 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak száma a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette hétfőn az Eurostat.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.