Augusztusban 88 106 munkanélkülit tartottak számon Szlovéniában, ami 0,4 százalékos csökkenés júliushoz képest. A munkanélküliek száma azonban így is több mint 45 százalékkal felülmúlja az egy évvel korábbit. A szlovén statisztikai hivatal az augusztusi munkanélküliségre vonatkozó százalékos adatot csak októberben ismerteti.
Hétfőn hozták nyilvánosságra, hogy az eurózóna-tag Szlovéniában 0,7 százalékkal nőtt a második negyedévi GDP az előző három hónaphoz képest. Ez volt az első negyedéves növekedés 2008 harmadik negyedéve óta.
A szakértők szerint a kedvező augusztusi munkanélküliségi adat után ismét nőhet a munkanélküliek száma, de kisebb ütemben, mint az előző hónapokban. Ebben szerepet játszik, hogy a tanulmányaikat befejezők közül sokan most jegyeztetik be magukat munkanélkülinek. Ezen kívül csőd közeli helyzetbe kerül Szlovénia legnagyobb textilipari cége, a Mura, amely 3300 embert foglalkoztat. A cég bezárása esetén hirtelen jelentősen megugrik a munkanélküliek száma.
Tavaly szeptemberben rekord alacsony számú munkanélkülit tartottak számon, 59.303-at a kétmilliós országban.
Egy év után csökkent a munkanélküliség Szlovéniában
Szlovéniában csökkent a munkanélküliek száma augusztusban, 11 hónap szakadatlan emelkedés után. A szakértők szerint azonban a következő hónapokban ismét bővülhet a munkanélküliek száma.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.