A Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatásának első szakaszában 5,5 milliárd forintból 3712 munkavállaló részesült elhelyezkedést segítő képzésben, 2384-en már sikeresen be is fejezték tanulmányaikat - nyilatkozta a lapnak Rezsőfi István, a régiós munkaügyi szervezet főigazgató-helyettese.
A most induló második szakaszban további 5,3 milliárdos költségből újabb 3700 állást kereső részesül képzésben, míg 1300-an munkájuk megtartásához kapnak támogatást munkaadójukon keresztül. A régióban júliusban 124 272 munkanélkülit tartottak nyilván, 55 269-et Szabolcs, 43 194-et Hajdú, 25 819-et pedig Szolnok megyében.
11 milliárdos munkaügyi forrás az Észak-Alföldön
Közel 11 milliárd forintnyi uniós forrást használhat fel elhelyezkedés-támogatásra és képzésre az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - írta keddi számában a Kelet-Magyarország.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.