A Vasutasok Szakszervezete közleményében visszautasítja a vasútvállalatok és a vasutasok ellen indított negatív hangulatkeltést, amely az érdemi problémák elfedésére, a munkájukat becsületesen végző munkavállalók ellen irányul.
A szakszervezet szerint a MÁV-vállalatcsoport gazdálkodását elmarasztaló tulajdonosi megnyilatkozások kizárólag a döntéshozók felelősségét hivatottak áthárítani a vasutasokra.
A VSZ hangsúlyozta: a közösségi közlekedés állami feladat, amelynek az utazóközönség által joggal elvárt színvonaláért, a fejlesztések elmaradásáért a döntéshozókat elsődleges felelősség terheli.
A munkavállalói érdekképviselet érdemi tárgyalások megkezdését követeli, még a közösségi közlekedést érintő döntések meghozatala előtt.
A szakszervezet utal arra, hogy 2007-ben a mellékvonalak és a vasúti munkahelyek megvédése érdekében a VSZ tagjai két alkalommal sikeresen sztrájkoltak. Ha a kormány, vagy a tulajdonos egyoldalúan megsérti a vasúti mellékvonalak üzemeltetésének kérdéseiről 2007-ben megkötött megállapodást, az a sztrájk visszavonására vonatkozó kötelezettséget automatikusan megszünteti - fogalmaz a szakszervezet.
Elfogadhatatlannak tartja a vasútvonalak bezárását a VSZ
A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) elnöksége elfogadhatatlannak tartja a vasútvonalak bezárásáról a sajtóban megjelent elképzeléseket.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.