Július végén közel 18.500 munkanélkülit regisztráltak, az álláskeresők aránya meghaladta a 13 százalékot. Március óta 18-19 ezer álláskeresőt tart nyilván a munkaügyi szervezet. A megye valamennyi térségében több a nyilvántartott álláskeresők száma, mint az elmúlt évben, a legmagasabb, mintegy 70 százalékos növekedés Zalaegerszegen volt.
Kiss Ambrus, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója elmondta; ennek egyik oka, hogy megszűnt az élelmiszer-feldolgozóipar a megyében. Ezek az üzemek képesek voltak a nem speciálisan képzett, betanított munkások foglalkoztatására.
A megyében 40 ezren dolgoznak az iparban, 25 százalékukat két nagyvállalkozás - Flextronics és General Electric (GE) - foglalkoztatja. Az élelmiszeripar megszűnése után a vállalati piramisból eltűnt a 700-1.000 embert foglalkoztató középvállalkozói réteg, a meglévő ipari üzemek mindössze párszáz embert tudnak foglalkoztatni.
Hegyi László ismertette: az elmúlt egy hónapban 300-zal nőtt az álláskeresők száma, a növekedés a pályakezdők jelentkezéséből adódott; a nyilvántartott álláskeresők 7 százaléka pályakezdő. A pályakezdők száma júliusra elérte az 1.300-at, az egy évvel korábbinak több mint másfélszeresét.
A munkáltatók júliusban 1.450 új álláshelyet - kétszer annyit, mint júniusban - jelentettek be, és 100-zal nőtt a nyilvántartott álláshelyek száma. Július végén 1.250 betöltetlen állás volt a megyében. Az állások mintegy 20-25 százaléka közcélú, támogatott foglalkoztatás.
Hatezerrel nőtt a munkanélküliek száma Zala megyében
Mintegy hatezerrel nőtt az elmúlt évhez képest a regisztrált álláskeresők száma júliusban Zala megyében, de a megelőző hónaphoz képest emelkedett az új álláshelyek száma a megyében - közölte Hegyi László, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ zalaegerszegi kirendeltségének igazgatója.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.