A GE Hungary Zrt. érdekképviseleti szervezetei csütörtökön leszögezték: minden törvényes eszközt igénybe vesznek, hogy megakadályozzák a magyarországi gyártás megszüntetését, a munkahelyek felszámolását. Selmeczy György, a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének titkára akkor úgy nyilatkozott, hogy a magyarországi fényforrásgyártás megszüntetésével közvetlenül 5 ezer munkahely kerül veszélybe, a beszállítókat is hozzávéve pedig akár 10 ezer dolgozó veszítheti el állását.
A vállalat hivatalos közleménye szerint „a GE valóban felülvizsgálja a Consumer and Industrial üzletág működését, az egyes egységek méretét és tevékenységi körét, nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Semmi sem végleges: ma még nem látjuk, hogyan reagálnak a fogyasztók a hagyományos izzók kivonására” - írták. Az unióban érvényes szabályoknak megfelelően a 80 wattosnál nagyobb teljesítményű izzólámpák árusítása és gyártása szeptembertől leáll.
A szakszervezetek attól is tartanak, hogy a termelés visszafogása mellett a GE Hungary Zrt. társasági formájának átalakítása - szeptember végétől Kft.-ként működik - tömeges elbocsátásokkal jár majd. A vállalat hvg.hu-hoz is eljuttatott közleményében azt írta, hogy a társasági forma átalakítása független a fényforrás-iparág átalakulásától. „Ez a pusztán jogi-technikai lépés felkeltette munkatársaink aggodalmát, pedig valójában nincs összefüggésben és nem is befolyásolja a cég tevékenységi körét, vagy a GE Lighting üzletággal, annak működésével kapcsolatos esetleges döntéseket” - közölték. Azt is leszögezték, hogy az említett változások csak a fényforrás-üzletágra vonatkoznak. A hvg.hu megkeresésére Szántó Balázs, a GE Hungary kommunikációjáért felelős PR-cég munkatársa úgy nyilatkozott: érdemi változás múlt hét vége óta nem történt.
Tömeges elbocsátástól tartanak a GE magyar szakszervezetei, a cég cáfol
A GE Hungarynél működő szakszervezetek vezetői csütörtökön közös sajtótájékoztatót tartottak, amelyen hangsúlyozták: attól félnek, hogy a multinacionális vállalat a teljes magyarországi fényforrásgyártást be akarja szüntetni. Ennek megakadályozására levélben fordultak a cég amerikai vezetéséhez. Érdemi előrelépés azóta nem történt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.