Várhatóan 390 saját és 310 kölcsönzött munkaerőtől válik meg az elektronikai cég, a csoportos létszámleépítésről már a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központot is értesítették - mondta Krippl Zoltán. A pontos létszámot a következő napokban határozzák meg, miután befejezik a tárgyalásokat a cég üzemi tanácsával. A leépítés a vállalat minden egységét érinti.
Az elektronikai termékeket gyártó, finn tulajdonú multinacionális vállalat mintegy 4 ezer munkavállalót foglalkoztat Pécsett, egynegyedük kölcsönzött munkaerő. Január óta, a piaci helyzet gyors romlásához igazodva, az Elcoteq már csökkentette kapacitásait. Az év elején Baranya megye legnagyobb cége mintegy 450 saját dolgozót és 900 bérelt munkást küldött el. Áprilisban közölték azt is, hogy három helyett csak két üzemben folytatja a termelést az Elcoteq Pécsett. Ez nem járt újabb létszámcsökkentéssel, de a kevesebb megrendelés miatt összevonták a termelést, és a legkisebb alapterületű üzemből raktár lett.
A finn Elcoteq Network Corporation elektronikai gyártásszolgáltató - műfajában a legnagyobb Európában és a hatodik a világon - júniusban bejelentette, hogy észtországi, tallini tevékenységének nagy részét eladja termékei egyik fő vásárlójának, a svéd Ericsson távközlésiberendezés-gyártónak, közel 30 millió euróért. A nagy volumenű európai gyártást pedig Magyarországon, Pécsett összpontosítja ezentúl.
Hétszáz dolgozójától válik meg a pécsi Elcoteq
Szeptember végétől hétszázzal kevesebben dolgoznak a pécsi Elcoteqben; a leépítésre a megrendelés-állomány csökkenése miatt van szükség - indokolta az elbocsátást a cég kommunikációs ügyekért felelős igazgatója.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.