A cég hajdúsági erdészeteiben dolgozó közmunkások közül 22-en erdőművelő képzésen, míg 23-an erdei melléktermékgyűjtő- és hasznosító oktatáson vesznek részt. Az előbbi keretében a szaporítóanyag-termelés, az erdősítés, a fásítás, valamint az erdőnevelés munkafolyamatait, utóbbi képzés keretében erdészeti alapismereteket, termőhelyismeretet, erdővédelmet tanulnak a közmunkások.
A Nyírerdő Zrt. szabolcsi erdészeteiben, valamint nyírbátori fafeldolgozójában is elindítja az oktatást: a megyében 42 ember sajátíthatja el a fakitermelő és a fűrészipari gépkezelő szakmák elméleti és gyakorlati ismereteit.
A májustól november végéig tartó közmunkaprogramban a két megye 72 településének 560 lakosa érintett. A projekt teljes költségvetése meghaladja az 520 millió forintot, amit a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Közmunka Tanácsa és Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 210 millióval támogat. A programhoz az erdészeti társaság húsz százalékos önerőt, mintegy 105 millió forintot biztosított.
Továbbképzi közmunkásait a Nyírerdő Zrt.
Elkezdődött a közmunkások továbbképzése a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt.-nél; a közmunkaprogramban részt vevő 560 dolgozó közül 87-en szerezhetnek az erdőgazdálkodásban hasznosítható ismereteket és végzettséget – közölte a társaság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.