A hazai álláshirdetésből kiderül, hogy a munkaerőt toborzó gyógyfürdőbe valójában egy „Baywatch-lányt” keresnek, akinek munkaköri leírásában mindössze annyi szerepel, hogy a vízben és a medencék körül tartózkodó vendégeket kell szemmel tartania, együtt kell működnie a fürdő állandó úszómestereivel, probléma esetén pedig értesítenie kell az illetékeseket (orvosokat, takarítószemélyzetet). Emellett persze követelmény, hogy úszni is tudjon, még fontosabb azonban, hogy csinos legyen, okos és udvarias. Vagyis vendégcsalogató és vendégmarasztaló.
Az állásra - a kiírás szerint - azok pályázhatnak, akik betöltötték 16. életévüket, de még nem múltak el 99 évesek. A hirdetésben azt is kikötik, csak olyanok jelentkezését várják, akik beleillenek a „természetes szépség” kategóriába. Nem meglepő, a hirdetés szerint egy speciális „szépségversenyen” döntenek majd arról, ki kapja az állást, és az azzal járó javakat: negyedmilliós fizetést és szállást egy exkluzív hotelben. Hazai viszonylatban szép summa, kellemes munkáért. Az első látásra ötletesnek tűnő reklámkampány azonban nem saját termék, csak egy világhíres - díjat is nyert - ausztrál kampány hazai mutációja.
Az álláshirdetés két hónappal azután jelent meg, hogy betöltötték a Queenslandi Turisztikai Hivatal által világ legcsábítóbb állásaként meghirdetett posztot. A cannes-i reklámversenyen díjjal jutalmazott ausztrál reklámhadjárat célja az volt, hogy fellendítsék az évente 18 billió dollárt termelő turisztikai ipart. Ennek érdekében a szervezők gondnokot kerestek a Nagy-korallzátonyhoz tartozó Hamilton szigetre. A hat hónapos munkáért 150 ezer ausztrál dollárt fizetnek (körülbelül másfél millió forintot), emellé ingyen szállás jár egy háromszobás, úszómedencés bungalóba, és egy miniautó, hogy a közlekedés se legyen nehézkes. Mindezért cserébe a sziget gondnoka úszik, napozik, búvárkodik, ellenőrzi a zátony állapotát, minderről pedig naponta fotókkal illusztrált blogbejegyzést készít. Az ausztrál álomállást végül - 35 ezer jelentkező közül - egy brit segélyszervezeti alkalmazott nyerte el.
Díjnyertes álláshirdetés magyar módra: „Baywatch-lányt” keresnek
Egy ausztrál turisztikai reklámfogást másol az a most elindított magyar kampány, mely azt a "szerencsés nyertest" keresi, aki tíz nap alatt akár 250 ezer forintot is kereshet. A summa akkor jár, ha elnyeri az egyik hazai gyógyfürdő álláshirdetését, az „ország legjobban fizetett női úszómesterének” posztját.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.