Létszámstopot rendelt el a államigazgatásban a miniszterelnök - jelentette be a kormányszóvivő a keddi tájékoztatón. Szollár Domokos elmondta: ez azt jelenti, hogy a megüresedő állásokat sem lehet betölteni. Megbízási szerződéssel sem lehet feladatokat kiszervezni a minisztériumokból, illetve a háttérintézményekből - tette hozzá. Jelezte: idén ötezer betöltetlen állással számolnak, amely egymilliárd forintos megtakarítást jelent.
Szollár Domokos hangsúlyozta: a létszámstop nem vonatkozik a rendőrségnek az utcán, illetve a bűnüldözésben dolgozó erőire. Szintén a kivételek közé tartoznak a Magyarország 2011-es EU soros elnökségéhez kapcsolódó feladatokat végző szakemberek, valamint az uniós foglalkoztatási projektekben dolgozók.
A kormányszóvivő kitért arra: a létszámstop nem jelent elbocsátásokat. A létszámstopot a gazdasági válsággal indokolta, amely a jövő évi költségvetést 1500 milliárd forinttal rövidíti meg. Emlékeztetett arra: a kormány megalakulása után azonnal magán kezdte a takarékoskodást, és felsorolta az erről szóló korábbi intézkedéséket. Szollár Domokos tájékoztatása szerint a minisztériumoknak minden hónap 15-ig be kell számolniuk létszámgazdálkodásuk alakulásáról a pénzügyi tárcának.
Létszámstop az államigazgatásban
Nem rúgnak ki senkit, de a megüresedett helyekre sem vehetnek fel új embereket az államigazgatásban - így döntött a kormány. A létszámstop a rendőrségre és az uniós foglalkoztatási projektekre nem vonatkozik.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.