A rokkantsági nyugdíj egy jövedelemarányos keresetpótló ellátás, amely annak jár, aki az egészségkárosodása miatt nem, vagy a korábbinál lényegesen kevesebbet tud dolgozni, ezért keresetvesztesége van. A rokkantsági nyugdíj addig jár, amíg a rokkantság egészségügyi és jogi értelemben is fennáll. Ha valaki az egészségkárosodása ellenére képes ugyanannyit dolgozni és keresni, mint azt megelőzően, annak meg kell szüntetni a rokkantsági nyugdíját.
Az I. rokkantsági csoportba tartozók mások ápolására szorulnak, a II. csoportba tartozók önellátók, de munkavégzésre nem alkalmasak, a III. csoportba tartozók munkavégző képessége csökkent a korábbi munkavégző képességükhöz viszonyítva. A kereseti korlát az I. és a II. rokkantsági csoportba tartozókra nem vonatkozik.
A rokkantsági nyugdíjasok nyugdíjuk folyósítása mellett soha nem dolgozhattak korlátlanul. A 2008 előtti szabályozás szerint a rokkantsági nyugdíjat akkor lehetett folyósítani, ha a rokkant nem dolgozott rendszeresen, vagy keresete legalább 20 százalékkal kevesebb volt a megrokkanás előttinél. Ez utóbbi nehezen vizsgálható feltétel volt. A rokkantak általában a megrokkanás előttinél rövidebb munkaidőben dolgoztak, ez nem minősült rendszeres munkavégzésnek, így a keresetük alakulását már nem kellett vizsgálni.
2008-tól az új megállapítású, 2009-től minden öregségi nyugdíjkorhatár alatti III. rokkantsági csoportba tartozó rokkant kereseti szabálya megváltozott. A kereseti korlátot a rokkantsági nyugdíj alapjául szolgáló átlagkeresethez kell hasonlítani, mert így mérhető, hogy a rokkant személy az egészségkárosodás miatt a korábbinál alacsonyabb teljesítményre képes, alacsonyabb összeget tud keresni.
Az érintett rokkant személyek és foglalkoztatóik számára egyszerűbb szabályozás lépett hatályba július elsejével. A rokkantsági nyugdíjat a III. rokkantsági csoportba tartozó, nyugdíjkorhatárnál fiatalabb személy részére mindaddig folyósítani kell, és nem lehet megszüntetni, amíg az érintett bruttó keresetének előző hat havi átlaga a rokkantsági nyugdíja kétszeresét meg nem haladja. Ha a rokkant személy a minimálbérnél nem keres többet, nem kell a keresetét a nyugdíja kétszereséhez viszonyítani - áll a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Sajtótitkárságának közleményében.
Rokkantsági nyugdíj melletti kereset szabályozása
Legfeljebb rokkantsági nyugdíja kétszeresét keresheti a III. rokkantsági csoportba tartozó, nyugdíjkorhatárnál fiatalabb személy. Ha a rokkant személy a minimálbérnél nem keres többet, akkor nem kell a keresetét a nyugdíja kétszereséhez viszonyítani.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.