A University College London által elvégzett vizsgálat szerint - amely a 2004-2008 közötti időszak adatait dolgozta fel - az új uniós országokból érkezők 60 százalékkal kisebb valószínűséggel vesznek igénybe állami szociális juttatásokat és adókedvezményeket, mint a brit lakosság, és 58 százalékkal kevesebb az esély arra, hogy szociális bérlakást igényelnek.
A Kelet-Európából érkezők átlagosan jóval fiatalabbak, kevesebb eltartásra szoruló gyermekük van, és átlagosan jobban is képzettek, mint a hazai lakosság - áll a felmérésben. A foglalkoztatottsági arány körükben 90 százalékos a férfiak esetében és 74 százalékos a nők között, a brit munkaképes korú lakosságra jellemző 78, illetve 71 százalékos ráta helyett.
A University College London számításai szerint a kelet-európai EU-tagállamok munkavállalói összességében 37 százalékkal többet fizettek be a brit költségvetésbe közvetlen és közvetett adók formájában, mint amilyen értékben kedvezményeket és közszolgáltatásokat igénybe vettek például az oktatásban, az állami egészségügyben vagy a szociális lakásellátásban.
Christian Dustmann professzor, a tanulmányt készítő egyetemi intézet vezetője a csütörtöki Financial Timesnak azt mondta: a keletiek mindezek alapján jelentős mértékben nettó befizetői a brit államháztartásnak, vagyis nemhogy pótlólagos terhet nem jelentenek a brit jóléti rendszerre, de jelenlétük erősíti a brit közfinanszírozás helyzetét. A súlyos brit recesszió azonban most már a kelet-európai munkavállalók bevándorlását is alaposan fékezi.
A brit statisztikai hivatal legutóbbi kimutatása szerint az idei első negyedévvel zárult egy évben 133 ezer kelet-európai munkavállaló jegyeztette be állását, 36 százalékkal kevesebb, mint a tavaly márciussal véget ért tizenkét hónapban, amikor 207 ezren érkeztek a keleti EU-országokból a brit munkapiacra. Az eddigi csúcsidőszakhoz - a 2007. márciussal zárult évhez - képest 43 százalékos volt a visszaesés, abban az esztendőben ugyanis 231 ezer kelet-európai vállalt állást az azóta mély recesszióba süllyedt Nagy-Britanniában.
Az idei első három hónapban a 2004-ben EU-taggá lett nyolc kelet-európai országból - Magyarországról, Csehországból, Szlovákiából, Szlovéniából, Lengyelországból és a balti államokból - 23 ezren folyamodtak nagy-britanniai munkaviszonyuk bejegyzéséért. Ez az öt évvel ezelőtti bővítés óta a legalacsonyabb negyedéves adat volt. A tavalyi azonos időszakban még csaknem 49 ezer új munkavállaló érkezett a nyolc keleti EU-tagállamból a brit munkapiacra.
Jól járt a keleti munkaerővel Nagy-Britannia
Jól járt a brit költségvetés az új EU-tagállamok munkavállalóinak tömeges beáramlásával, az uniós bővítés óta érkezett több százezer - zömmel kelet-európai - alkalmazott ugyanis sokkal többet fizetett be a kincstárnak, mint amennyi kedvezményt igénybe vett - áll az egyik londoni egyetem csütörtökön ismertetett felmérésében.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.