A karok törvénytelen működését a bukaresti oktatási minisztérium állapította meg. Ezt követően Ecaterina Andronescu oktatási miniszter bejelentette, hogy körülbelül százezer diplomát érvénytelenítenek. A tárcavezető azonban meggondolta magát, miután pártjából éles bírálatok érték a tervezett intézkedés miatt.
A romániai nagykoalícióban részt vevő Szociáldemokrata Párt (PSD) színeit képviselő Andronescu kedden, a magánegyetemen folytatott minisztériumi vizsgálat részleges eredményének ismertetésekor bejelentette, hogy a százezer diploma mégsem veszíti érvényét. A tárcavezető ugyanakkor újabb törvénytelenségről is beszámolt: az egyetem rektora 92 docensnek és egyetemi professzornak ismerte el az oktatói fokozatát az erre illetékes minisztériumi szakmai testület jóváhagyása nélkül.
Korábban Mircea Geoana, a PSD elnöke bírálta a minisztert amiatt, hogy nem értesítette pártja vezetőségét a diplomák érvénytelenítéséről. Hangsúlyozta, hogy a PSD támogatja Andronescut a magánegyetemen indított vizsgálatban, az elmúlt években például látványosan megnőtt a beiskolázott diákok száma. Geoana szerint a diákok jóhiszeműen választották a felsőoktatási intézményt, őket nem lehet büntetni a törvénytelenségek miatt.
Bukaresti elemzők szerint az egyetemi diplomák azért váltak politikai kérdéssé, mert Geoana - az idei romániai elnökválasztás egyik esélyes jelöltje - tartott attól, hogy több százezer szavazatot veszíthet, ha érvénytelenítik a diplomákat.
A román sajtó szerint a nemzetközi visszhangot keltő botrány miatt fennáll annak veszélye, hogy az Európai Unió tagállamaiban nem ismerik majd el a romániai egyetemeken kiállított okleveleket.
Botrány a "diplomagyárban": százezren fellélegezhetnek
Mégis elismerik Romániában a világ legnagyobb "diplomagyáraként" emlegetett Spiru Haret magánegyetemen az elmúlt években kibocsátott körülbelül százezer diplomát, amelyeket a végzősök törvénytelenül működő karokon szereztek.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.