Szili Katalin vitaindító előadást tartott Bécsben a Parlamenti Elnök Asszonyok 5. Világtalálkozóján a gazdasági válság és a nők helyzetének összefüggéseiről, és javaslatcsomagot terjesztett elő arról, hogy miként vehetnek részt a nők a válság leküzdésében és a fellendülés beindításában.
A házelnök öt pontba foglalta javaslatait, amelyeket a konferencia el is fogadott. Először is a férfiak és nők fizetése között tátongó szakadék eltüntetésén kell dolgozni, erőteljes állami fellépéssel - mondta Szili Katalin. A második pontban a női esélyegyenlőség témáját érintette. Törekedni kell arra, hogy minden nő végezhessen a képzettségének megfelelő munkát, mert máskülönben kárba vész a tehetség és a képzésre fordított pénz - tette hozzá.
Az Országgyűlés elnöke elmondta: a válságkezelő intézkedések kidolgozásakor minden esetben hatásvizsgálatot kell folytatni arról, hogy miként befolyásolja a női esélyegyenlőséget a tervezett lépés. Ez a harmadik elem, amelyhez szorosan kapcsolódik a negyedik: a női munkahelyek megmentésére is annyi erőforrást kell koncentrálni, mint a "férfi szakmák" állásainak megőrzésére.
Az ötödik javaslat szerint magában a válságkezelésben, a döntéshozatalban is nagyobb szerepet kell biztosítani a nőknek. Szili Katalin hozzátette: ebben is mindenki egyetértett, és a konferencia valamennyi előadója megfogalmazta, hogy a XXI. század globális problémáinak kezelésében kulcsfontosságúak a jellemzően női tulajdonságok, mint például a kompromisszumkészség és az empátia, a beleérző képesség.
Szili: a válság a nőket érinti a legsúlyosabban
A legnagyobb erőt világszerte a férfi munkahelyek megmentésére koncentrálják, pedig a globális gazdasági válság a nőket érinti a legsúlyosabban - mondta Szili Katalin házelnök, aki szerint meg kell szüntetni ezt az aránytalanságot, és minden válságkezelő intézkedésnél vizsgálni kell a tervezett lépések nőkre gyakorolt hatását.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.