A tervek szerint a prémiumkeret túlnyomó részét - 200 millió dollárt - a pénzügyi termékekkel foglalkozó részleg munkatársai között osztanák szét. Ezen a részlegen végezték tavaly a társaságot végveszélybe sodró hitelpiaci kötvénybiztosítási csereügyleteket (CDS).
Az AIG sokáig a világ első számú biztosítója volt. 2008-ban közel 100 milliárd dollár veszteséget szenvedett el. A szövetségi kormány nyúlt a hóna alá. Mostanáig nagyjából 180 milliárd dollárt költöttek a gyakorlatilag államosított vállalatra.
Idén márciusban közfelháborodást keltett, hogy cégvezetők felvettek összesen több mint 160 millió dollár jutalmat. A vitatott - de jogos, szerződés szerint járó - prémiumot végül a menedzserek egy része visszafizette, Barack Obama elnök pedig megbízta egyik főtanácsadóját, Kenneth Feinberget, hogy rendezze a menedzserfizetések körüli helyzetet.
A The Washington Post című lap hétvégi számában megjelent beszámoló szerint az AIG és Feinberg között egyeztetések kezdődtek a 2010 márciusára tervezett jutalmazás ügyében. Olyan megoldást keresnek a felek, amelynek révén elég magas prémiumot lehetne fizetni a menedzsereknek ahhoz, hogy ne hagyják ott a céget, ugyanakkor a közvélemény ne érezze kirívóan soknak a jutalmat.
250 millió dollár prémiumot fizetne a cégvezetőknek az AIG
Összesen 250 millió dollárral jutalmazná a vezető menedzsereket az American International Group (AIG) biztosítótársaság, amely tavaly az amerikai vállalatok történetének legnagyobb veszteségét szenvedte el.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.