A demográfiai hullámvölgyet sajátosan ellensúlyozza az "egyetemi bumm": miközben a gyereklétszám látványosan csökken, egymással rivalizálva fejlődnek és terjeszkednek a romániai magyar egyetemek és főiskolák - hangsúlyozta az Új Magyar Szó. Öt éve alig hatezer újonnan érettségiző magyar diákkal számolhattak az egyetemek, és az akkori egyetemi kapacitás ennek a nagyságrendnek felelt meg. Idén valamivel több, nyolc és félezer magyar diák jelentkezett érettségire.
Azért nem csökken az érettségizők száma, noha a gyereklétszám kisebb, mert a kötelező nyolcosztályos képzést tízosztályosra emelték, az érettségiig fennmaradó két évet pedig a korábbiaknál többen vállalják - magyarázta az okot Péntek János egyetemi tanár a lap kérdésére. Ugyanakkor Gyagyi József szociológus úgy látja, az egyetemek sem hosszú, sem rövid távon nem számolnak a demográfiai tényezőkkel, sem azzal az eséllyel, amelyet az érettségizők számának növekedése jelent. Az egyetemeken belüli fakultások nem állnak párbeszédben egymással, és egyetemközi egyeztetés sincs – tette hozzá Gagyi József.
A regionális egyetemek helyzetéről Makó Zoltán dékán, a Sapientia Egyetem csíkszeredai karának vezetője nyilatkozott a lapnak. Csíkszeredába általában csak háromszéki és Hargita megyei diákok jelentkeznek, időnként érkezik néhány hallgató Maros megyéből. János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem kancellárja is úgy véli, hogy az egyetemeket a környékről származó hallgatók választják.
Magyari Tivadar, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese elmondta, hogy a kolozsvári egyetem igyekszik elébe menni annak a regionális "elszívó hatásnak", amelyet a nem tradicionális erdélyi egyetemi központok jelentenek. Ezért az idén felvételi központot hoztak létre Szatmárnémetiben és Sepsiszentgyörgyön is. A diáklétszám és a meghirdetett egyetemi helyek száma alapján az már biztos, hogy a felvételiző erdélyi magyar diákok közül mindenki, aki akar, talál magának egyetemi helyet az idén - írta az Új Magyar Szó.
"Egyetemi bumm": mi a helyzet Erdélyben?
Az előrejelzések szerint idén 40 százalékkal kevesebb diák jelentkezhet az erdélyi magyar egyetemekre, mint az utóbbi években, ennek ellenére mégis elmarad az évek óta előrejelzett egyetemi létszámválság - írta az Új Magyar Szó című bukaresti napilap honlapján pénteken, a Romániában a jövő héten kezdődő egyetemi felvételik és beiratkozások előtt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.