A napilap szerint a hagyományos oktatási rendszerből kiszorulóknak nyithat utat ez az eljárás. Az iskolán kívül megszerzett tudás bizonyítványra váltása két év múlva válhat lehetővé.
Az EU oktatásfejlesztési programjának részeként Magyarországon is megkezdődött a validációs - érvényesítési - eljárásrend kidolgozása. Az öt pillérből álló, kétmilliárd forint értékű uniós támogatásból megvalósuló program célja a felsőoktatás átjárhatósága.
Az eljárással azt ismerik el, hogy az iskolarendszerben megszerezhető tudás nem feltétlenül jobb a gyakorlati tudásnál. Egy elismert, ám egyetemet sosem végzett alkotóművész például eredményei alapján akár művészeti doktori fokozatot is kaphat, így kurzusokat is indíthat különböző felsőoktatási intézményekben. A képzettségét igazoló hivatalos papír nélkül viszont ezt nem tehetné meg - áll a cikkben.
Az előzetes tudás beszámítása előre meghatározott menetrend szerint történik majd: elsőként meghatározzák azokat a tudáselemeket és készségeket, amelyek az adott szakma műveléséhez szükségesek. A szükséges tudásszint ismeretében jelölik ki azokat az eljárásokat, amelyeken a jelentkezők bizonyságot adhatnak felkészültségükről. Még bizonytalan, hogy az adott képzési intézményekben, illetve külön irodákban zajlik-e majd a validáció.
Diploma, egyetem nélkül: a megszerzett tudás is beszámít
Néhány éven belül a szülőktől, a szomszédtól, a televízióból vagy épp a munkahelyről megszerzett tudást is beszámíttathatjuk az egyetemen, sőt akár az iskolában megszerezhető ismeretekkel egyenértékűnek fogadtathatjuk el - olvasható a Népszabadság keddi számában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.