Vadai Ágnes szerint a tárgyalás során rögzítették, hogy a honvédelmi tárca az utóbbi két évben és 2009 első felében maradéktalanul teljesítette a szakszervezetekkel aláírt megállapodásokat, sőt négy területen túl is teljesítette azt. Például a missziós valutaellátmány növelésében, a tűzszerészpótlék felemelésében és az úgynevezett szövetségesi együttműködési pótlék bevezetésében, de - amint kérték - az Állami Egészségügyi Központban a korábbi egészségkockázati pótlék fele beépült az illetménybe 184 fő esetében - tette hozzá.
A Honvédszakszervezet és a minisztérium megállapodott abban is, hogy az év elején rögzített bérmegállapodástól eltérően már szeptember 15-e előtt - akár már a jövő héten - leülnek szakértői egyeztetésre a bérjellegű követelésekről. Viszont a 2010-es juttatásokról csak akkor kezdődnek meg a tárgyalások, amikor ismertté válnak a költségvetési keretszámok.
Az államtitkár sajnálattal állapította meg, hogy a szakszervezet nem hajlandó elállni a demonstrációtól, ugyanakkor - mint hozzátette - az érdekképviseleti vezetők kijelentették: mivel egyenruhában mennek a Kossuth térre, ha bármelyik politikai szerveződés rácsatlakozik az eseményre, akkor kiüríttetik az akció helyszínét, mert katona egyenruhában nem vehet részt politikai rendezvényen.
A Honvédszakszervezet a kormány megszorító intézkedései ellen hirdetett demonstrációt; a katonák azért tiltakoznak, mert az intézkedések mintegy 30 százalékos bércsökkenést jelentenek számukra.
Mészáros Géza, a szervezet elnöke elmondta: a mintegy 12 ezres tagságú, reprezentatív szakszervezet a többi között azt várja a kormánytól, hogy módosítsa a közszféra terheit növelő törvénymódosítási javaslatát és vonja vissza a 13. havi juttatás megvonásáról szóló kezdeményezését. Az érdekképviselet tiltakozik az eddig kedvezményes juttatások megadóztatása ellen is.
A szakszervezet elnöke hozzátette: a lakástámogatás, az egyenruha-térítés és az étkezési utalvány jelentős része nem illetményen kívüli juttatás, hanem a szolgálat teljesítésének feltétele. Tiltakoznak továbbá a gyermekneveléshez kötődő juttatások csökkentése és a családokra háruló terhek növelése ellen is.
Mint a sajtótájékoztatón kiosztott petícióból - amelyet eljuttattak a kormányzat mellett a politikai pártoknak és a honvédelemmel foglalkozó bizottságoknak is - kiderült: "a katonák jelentős része helyzetét kilátástalannak, reménytelennek ítéli meg, ami magában hordozza a morális válság lehetőségét. A közel 3000 fős létszámhiány - amin a honvédség évek óta nem tud úrrá lenni - kézzelfoghatóvá teszi a vonz- és megtartó erő hiányát" - olvasható.
Mégis a Kossuth térre vonulnak a katonák
Nem mond le a nyomásgyakorlásról a Honvédszakszervezet, s megtartja a hétfőre időzített egyenruhás demonstrációját a Kossuth téren, annak ellenére, hogy a pénteki tárgyaláson számos pontban egyetértettek - közölte Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.