Az Országos Felsőokatási Iroda honlapján közzétett tájékoztató szerint a ponthatárok kihirdetéséig van még néhány tennivaló, amire érdemes figyelniük a jelentkezőnek. A legfontosabb dátum július 9-e, eddig kell beérkezniük a még hiányzó dokumentummásolatoknak, illetve ez az utolsó határidő, amíg még módosítható a jelentkezési sorrend.
A még hiányzó dokumentumokat be lehet küldeni elektronikusan (e-felvételivel), postai úton (Oktatási Hivatal) és személyesen is le lehet adni az központ ügyfélszolgálatán. A diákoknak - szintén legkésőbb július 9-ig - lehetősége van a jelentkezéskor megadott intézmények, szakok sorrendjének módosítására is. Ez csak egyszer tehető meg, és akkor is csak a már megjelölt jelentkezési helyeket lehet variálni, újat felvenni már nem lehet.
A legegyszerűbben az e-felvételi rendszerén keresztül lehet a sorrendet módosítani. Az ügyintézés időszakában bárki használhatja a felületet, az e-felvételizők és a papíros jelentkezést beadók egyaránt. A másik lehetőség, hogy a kérvénytárból kinyomtatott és kitöltött formanyomtatványt postán eljuttatják az Oktatási Hivatalnak, vagy személyesen elviszik az ügyfélszolgálatra.
A szakemberek szerint nem érdemes módosítani a sorrendet, ha például az egyik megjelölt intézményben nem sikerült az alkalmassági vizsga, hiszen ebben az esetben arra a helyre eleve nem kerülhet be a jelentkező. Megeshet, hogy valaki a jelentkezés után döbbent rá, hogy valamelyik intézménybe, szakra mégsem szeretne bejutni. Ilyenkor lehetősége van törölni az adott jelentkezését.
A ponthatárok meghatározása után az Oktatási Hivatal besorolási döntést hoz arról, hogy a jelentkező felvehető-e valamely általa megjelölt intézménybe, és ha igen, melyikbe. Függetlenül attól, hogy hányat jelölt meg, csak egyetlen helyre kerülhet be, az általa felállított sorrendben az elsőre, ahol eléri a megállapított ponthatárt.
A jelentkezők az egyes szakokra vonatkozó felvételi ponthatárokról július 23. után a www.felvi.hu oldalon tájékozódhatnak.
Felvételi ponthatárok: július 23-án minden kiderül
Várhatóan július 23-án derül ki, melyik felsőoktatási intézménybe nyertek felvételt a diákok, ekkor határozzák meg a felsőoktatási ponthatárokat. A jelentkezők kérelmük sorrendjén július 9-ig módosíthatnak.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.