A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségi tagja kiemelte: az elmúlt hónapokban a Katapult Mentorprogrammal kapcsolatos anomáliák miatt veszélybe került a kezdeményezés valódi célja. Megrendült az emberek bizalma a hátrányos helyzetű hallgatókat segítő program iránt, ugyanakkor mentorokra óriási szükség van a folytatáshoz - tette hozzá.
Tájékoztatása szerint idén mintegy hatezer hátrányos helyzetű diák jelentkezett a hazai felsőoktatásba, akiknek a beilleszkedését és a sikeres diplomaszerzését segíteni kell. A program célja ugyanis az, hogy segítsék az elsőéves hátrányos helyzetű hallgatókat a tanulmányi, oktatási és a hallgatói élettel kapcsolatos ügyekben.
"Most azon dolgozunk, hogy ténylegesen fel tudjuk újra építeni a mentorprogramot" - közölte, rámutatva arra: eddig is nagy szükség volt a segítők munkájára, de - figyelembe véve a felsőoktatásba jelentkezők szociális összetételét, családi hátterét - ezután még inkább szükség van mentorokra. Ennek érdekében a szervezők országos toborzó körútra indulnak, s várják a segíteni kész fiatalok jelentkezését.
A hátrányos helyzetűeket felkaroló mentorprogramot az oktatási tárca hozta létre 2005-ben, annak működtetésére a HÖOK a Hallgatókért Alapítvány kapott megbízást.
Hiller István oktatási miniszter március 12-én jelentette be, hogy a minisztérium feljelentést tett a Katapult Mentorprogramnál történt szabálytalanságok miatt a nyomozóhatóságnál, ismeretlen tettesek ellen. Az eljárás lezárultáig a miniszter felfüggesztette hivatalából Borovszky Tímea esélyegyenlőségi főigazgatót.
Kérdőjelek: újjászervezik a Katapult Mentorprogramot
Újjászervezték a Katapult Mentorprogramot; napokon belül megkötik a szerződést az oktatási minisztériummal, így elhárulnak az anyagi akadályok az újrakezdés elől - közölte Szűcs Gabriella, a program vezetője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.