A szakszervezet csütörtökre egész Európára kiterjedő akciónapot szervez: az E.ON-csoport düsseldorfi székháza előtt demonstrációt terveznek mintegy négyezer résztvevővel.
Az E.ON szóvivője a cég düsseldorfi központjában nem erősítette meg a leépítésről szóló híreket, csupán annyit mondott, hogy "még semmi nincs eldöntve". Jelenleg zajlik a szakszervezetekkel az egyeztetés arról, hogy az egyes intézkedések milyen következményekkel járnak a munkahelyekre nézve - közölték.
Az E.ON Hungária kommunikációs vezetője, Károlyi Zsuzsanna azt mondta az MTI-nek, hogy ezek az értesülések az E.ON központját érintő hírek, ezért ezeket az E.ON Hungária nevében nem kommentálhatják. Ám emlékeztetett arra, hogy az E.ON általános hatékonysági programja Németországot érinti leginkább, és "a mi régiónk nem áll a program fókuszában".
z E.ON évi másfél milliárd euróval akarja csökkenteni a költségeket. A cég világszerte 93 500 embert foglalkoztat, ebből 43 ezret Németországban.
Tömeges elbocsátástól tartanak az E.ON-nál Németországban
Csupán Németországban négyezer ember leépítésére számít az E.ON energiavállalatnál a szolgáltatásban dolgozók szakszervezete. Európa-szerte hatezer munkahely eshet áldozatául az E.ON takarékossági programjának a ver.di szakszervezet számítása szerint. Ezen kívül a különböző tevékenységek kiszervezése folytán további 3-4 ezer dolgozót érinthet a leépítés - közölték a ver.dinél kedden, korábbi lapértesüléseket megerősítve.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.