A Michelin vezetősége és a szóvivője sem kommentálta a lapértesülést, de szerdára összehívták a gyár szakszervezeti vezetőit a vállalat Clermont-Ferrand-i székhelyére. A Le Monde úgy tudja: a Michelin a leépítési tervet az üzemi tanács június 24-i ülésén kívánja bejelenteni, miután a szakszervezetek és a vezetőség között június eleje óta folynak az egyeztetések az átszervezés módszeréről és ütemtervéről.
Szakszervezeti források szerint az elbocsátások elsősorban a La Roche-sur-Yon-ban és Roanne-ban lévő gyárakat érintik majd, a 12 ezer embert foglalkoztató Clermont-Ferrand-i székhelyen, ahol nem gyártás, hanem fejlesztés folyik, nem várható jelentősebb leépítés.
Alain Couderc, a CFDT szakszervezet képviselője a sajtó érdeklődésére elmondta: az elbocsátásokról különböző hírek keringenek a vállalatnál; van, aki úgy tudja, legalább háromezer munkahely megszűnik.
A Michelin legutóbbi éves közgyűlésén május 15-én Michel Rollier, a vállalat vezetője azt közölte a részvényesekkel, hogy nem várhatók leépítések Franciaországban, és a cégcsoport a felhalmozott készletek értékesítését tartja fő feladatának.
A gazdasági válság, az autógyártás visszaesése miatt az első negyedévben a Michelin forgalma 14,2 százalékkal, a gyártott abroncsok száma negyedével csökkent. A gyárak jelenleg fél kapacitással üzemelnek, a részleges, havi háromnapos technikai munkanélküliség a dolgozók harmadát érinti.
Legalább 1500 fős leépítést tervez a Michelin
A világ vezető abroncsgyártója, a francia Michelin legalább 1500 fős leépítést tervez franciaországi telephelyein - írta meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Le Monde című párizsi napilap kedd délutáni számában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.