Az uniós statisztikai hivatal jelentése szerint a 27 tagállamban összesen 1,9 millió munkahely szűnt meg az első három hónapban. Ez negyedéves szinten 0,8 százalékos foglalkoztatottság-csökkenés, amire még nem volt példa a rendszeres mérések 1995-ös kezdete óta. Az euróövezetben is 0,8 százalékos visszaesést regisztráltak. A 16 országból álló övezetben 1,2 millió munkahelyet számoltak fel.
A 27 uniós tagállamban az első negyedévben összesen 223,8 millió ember állt munkaviszonyban, ebből 146 millióan az euróövezetben - közölte az Eurostat. A közel húszmillió uniós vállalkozást képviselő BusienssEurope szövetség előrejelzése szerint idén 4,5 millió ember veszítheti el az állását a huszonheteknél.
Zuhant a foglalkoztatottság az EU-ban
Minden korábbinál nagyobb mértékben, csaknem kétmillió fővel csökkent a foglalkoztatottak száma az Európai Unióban idén március végéig az előző negyedévhez képest - közölte hétfőn az Eurostat.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.