A Times oktatási mellékletében elhelyezett hirdetésben arra buzdítják a tanárokat, hogy jelentkezzenek, mert "bizalmat és kapcsolatot tudnak teremteni mindenféle emberrel" - olvasható a The Daily Telegraph internetes kiadásában.
Egy műveleti tiszt beosztásában dolgozó titkos szolga évente 35 425 fontot (11,5 millió forint) és juttatásokat kapna, ami nagy vonalakban megegyezik egy tapasztalt középiskolai tanár fizetésével. Azokat a tanárokat, akik átmennek a rostán, kiemelik az osztályteremből, és "bedobják a hírszerző közösség szívébe".
Az állásismertetés szerint a tanár-ügynökök feladata lenne, hogy kapcsolatokat építsenek ki olyan emberekkel, akik a nemzetbiztonság szempontjából fontos információkkal tudnak szolgálni. Emellett írásban és szóban is jelentéseket kellene tenniük. "Az emberekkel való foglalkozásból fakadó tapasztalataik azt jelentik, hogy bizalmat és kapcsolatokat tudnak teremteni mindenfajta személlyel. Ez pedig ideális jelöltté teszi arra, hogy megszerezzük a nemzet biztonságának megvédéséhez szükséges információkat" - olvasható a hirdetésben.
Az MI5 weboldala szerint a szolgálat el akarja lehetetleníteni a terrorizmust, és elejét akarja venni a külföldi kémkedésnek, illetve a tömegpusztító fegyvereknek. A szervezet számos médiumban hirdet, beleértve a helyi, regionális és országos napilapokat, az online médiát, és a szaklapokat is. Mindezt annak érdekében, hogy változatos jelölteket vonzzon, akiknek talán megvannak a kellő képességeik és tapasztalatuk - tette hozzá a szóvivő.
Bizarr álláshirdetés: tanárból ügynök
A tanárok körében keresné új munkatársait a brit belbiztonsági szolgálat; az MI5 szerint a pedagógusokat kapcsolatteremtő képességeik teszik ideális ügynökjelöltekké.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.