A Budapest Airport honlapjának információi szerint a 12 óra 55 perckor Odesszába induló járat egy óra 5 perccel, míg a 13 óra 20 perckor Tiranába induló Malév gép 40 perc késéssel szállhat majd fel Budapestről. Óvári Tamás, a Hunalpa elnöke elmondta: a Malév állításával szemben a légitársaság pihenőnapos pilótákat nem hívott be, a sztrájk támogatottsága 100 százalékos, így csak a cég vezető beosztású pilótái vették fel a munkát a szerdai sztrájk során. Óvári Tamás szerint a Malév sztrájktörőként külső cégek pilótáit alkalmazza, ami jogszabályokba ütközik.
Hegedűs Ádám erre reagálva kiemelte: a Malév járatain csak olyan pilóták repülnek, akiket már korábban is foglalkoztatott a légitársaság, így a Malév semmilyen törvénysértést nem követ el. A kommunikációs osztályvezető aláhúzta: munkaerő-szervezéssel teljesen törvényes módon érték el, hogy ne legyen szükség járatok törlésére, valamint, hogy minél több gép időben felszállhasson.
A Malév pilótái szerdán 11 óra 40 perc és 13 óra 40 perc között tartanak figyelmeztető sztrájkot. A Hunalpa egyebek között a Q400-as pilóták számára új, 30 százalékos pótlék bevezetését, a legfiatalabb első tisztektől felfelé haladva kiszámolható, tervezhető elbocsátási rendet, valamint a kölcsönzött munkaerő megszüntetését követeli. Hegedűs Ádám rámutatott: míg a munkáltató valamennyi kérdésben érdemi párbeszéd folytatását ajánlotta, addig sztrájkalapnak csupán a bérkövetelés tekinthető.
Nem törölt járatokat a Malév
Egyetlen járatát sem törölte a Malév a pilóták szerdai két órás sztrájkja miatt, csupán két járat indul várhatóan késéssel a délután folyamán - mondta Hegedűs Ádám, a Malév megbízott kommunikációs osztályvezetője szerdán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.