"A mai gazdasági helyzetben mindenki elveszítheti az állását - szögezi le Kate Strully, a New York állambeli Albany Egyetem szociológusa. Tisztában kell lennünk azzal, hogy ez milyen hatást gyakorol az egészségre, és meg kell próbálnunk enyhíteni a károkat."
Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a nem teljesen egészséges emberek hamarabb veszítik el állásukat, mint egészséges társaik. Strully most azt vizsgálta meg több, 1999 és 2003 között - tehát még a mostani recesszió előtt - készült amerikai felmérés alapján, hogy fordított esetben, az állás elvesztése befolyásolja-e az egészségi állapotot. Arra az eredményre jutott, hogy annál, aki önhibáján kívül lett munkanélküli, ötvennégy százalékkal nagyobb eséllyel következik be az egészségi állapot hanyatlása - olvasható a Die Welt című német lap internetes kiadásában.
Azoknak a munkavállalóknak, akik előtte makkegészségesnek érezték magukat, a hirtelen munkanélküliséggel több mint nyolcvan százalékkal nőtt az esélyük arra, hogy különböző panaszaik jelentkeznek, például magas vérnyomás, szívprobléma és cukorbetegség - írta Strully a Demography című szaklapban.
A kutatás kimutatta, hogy a lakosság egészsége nemcsak az egészségügyi ellátástól függ, hanem a munkapiac szerkezetétől és a gazdaság állapotától is. A szociológus konkrét javaslatokat vezetett le az eredményekből. "Aki elveszíti állását, jobb, ha tisztában van annak lehetséges egészségi következményeivel - hangsúlyozta. Fontos, hogy közvetlenül a veszteség után fokozottan vigyázzunk magunkra, például stresszkezeléssel, egészséges táplálkozással és elegendő mozgással."
Milyen betegségekkel fenyeget állásunk elvesztése?
Az állás elvesztése nemcsak gazdasági gondok elé állítja az érintetteket, hanem beteggé is teheti őket: akiknek megszűnik a munkahelyük, valószínűbb, hogy magas vérnyomásuk, szívproblémájuk, szélütésük vagy cukorbetegségük lesz.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.