A vágóhíd dolgozói arról tájékoztatták a honlapot, hogy szinte semmi nem valósult meg azokból a fejlesztő beruházásokból, amiket a cég a fél évvel ezelőtti indulásakor ígért. A tervezettel ellentétben a Gyöngyösi Húsipari Kft.-nél a dolgozók létszámát sem tudták növelni.
A heol.hu értesülése szerint a vágóhídon már csaknem egy hónapja állnak a gépsorok, az emberek nem dolgoznak, mert az üzemeltető közüzemi tartozása miatt a vágóhíd húsmarhák feldolgozásával foglalkozó részlegén kikapcsolták a gázszolgáltatást. Informátoruktól úgy tudják, hogy valamennyi alkalmazottnak felmondtak, ugyanakkor felajánlották azt a lehetőséget, hogy jelentkezzenek egy veszprémi kft.-nél, ahol külföldi munkát tudnak biztosítani nekik.
Az elküldött munkásokkal állítólag szerdán íratják alá a felmondási szerződéseket. Ugyanakkor a társaság vezetősége egyetlen telefonra sem válaszol.
A Gyöngyösi Húsipari Kft. saját weboldala szerint a cég 2008-ban alakult, a L.A.C. Holding cégcsoport tagjaként. A magyar tulajdonú társaság, a megvásárolt üzem az iparszerű vágóhídi tevékenység és marhahús feldolgozás több mint fél évszázados hagyományát folytatja Gyöngyösön - tudatják.
A műszakonként 120 marha vágására és feldolgozására alkalmas üzem 2,4 hektár alapterületen működik. A vágó, csontozó és daraboló üzemrész mellett 1.000 tonnás tárolókapacitású hűtőházzal is rendelkezik.
A társaság hivatalos weboldalán megadott telefonszámán az MTI hívására sem jelentkezett senki, illetve a L.A.C. holding sem adott tájékoztatást. Ugyanakkor az MTI úgy értesült, hogy mintegy 40 embert foglalkoztat, vagy foglalkoztatott a társaság.
Leállt a húsipar Gyöngyösön, mindenkit elküldenek
Leállt a termelés a Gyöngyösi Húsipari Kft.-nél; a cég valamennyi dolgozóját elküldi - közölte kedden a heol.hu Heves megyei hírportál.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.