A csoport képviseletében Tom Parry szerdán kiemelte, hogy ismeretei szerint ez lesz az első olyan amerikai egyetemi tanári katedra, amely kifejezetten a szexualitásra, illetve a szexuális kisebbségekre specializálódik. A Louisville-i Egyetemen ugyanakkor már elindult egy hasonló kezdeményezés: az Audre Lorde leszbikus költőről és aktivistáról elnevezett tanszéket a faji, nemi, szexualitásról és társadalmi osztályokról szóló tanulmányoknak szentelték. Drew Gilpin Faust, a Harvard elnöke az egyetemi LGBT-tanulmányok szempontjából mérföldkőnek nevezte a katedra felállítását.
A meleg és leszbikus tanulmányok az egyetemi oktatás viszonylag fiatal területének számítanak. Az úttörő programok az 1980-as években kezdődtek el, de csak 1991-ben nyílt meg az első egyetemi hátterű kutatóközpont a New York Egyetem továbbképző központjában.
A Harvard 1950-ben elhunyt népszerű meleg tanáráról, F. O. Matthiessenről elnevezett új tanszék egy-egy szemeszterre lát vendégül meghívott előadókat. A katedra vagy 2010 őszén vagy 2011 tavaszán nyílik meg. A vendégtanárt a művészeti és tudományos fakultás dékánja által kijelölt bizottság választja ki.
Meleg és leszbikus tanulmányok a Harvardon
Vendégprofesszori katedrát létesít a Harvard Egyetem a leszbikus, meleg, biszexuális és transzszexuális (LGBT) tanulmányok számára az intézmény meleg és leszbikus csoportjának 1,5 millió dolláros adományából.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.