A baktalórántházi Közép-Nyírségi Önkormányzati Többcélú Kistérségi Társulás 100 százalékos arányú, 80 millió forint támogatásból foglalkoztat november végéig, a környék 17 településéről foglalkoztat 106 közmunkást - mondta Sándor László, a Szociális Munkaügyi Minisztérium Közmunka Tanácsának elnöke Baktalórántházán.
Galuska János, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási igazgatója elmondta: az autópálya Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakasza magántőke bevonásával, PPP-program keretében épül, októberben a parlament dönt a nyertes pályázóról, amely 2011-2012-ig építi meg a sztrádaszakaszt, és azt 29 évig üzemeltetheti majd.
Simon József, a kistérségi tárulás elnöke, Ramocsaháza polgármestere közölte, hogy a 106 közmunkás egyhetes képzést kap, a feladatot a Nyírségi Erdészeti (Nyírerdő) Zrt. szakmai irányításával látják majd el. Az M3-as autópálya új szakaszának nyomvonalán kivágják a fákat, bokrokat, hogy utána megkezdődhessen a régészeti helyek kijelölése és feltárása, amely az érintett részeken 2010. júliusára fejeződik be.
A közmunkások napi nyolc órát dolgoznak, szervezetten szállítják őket a területre, munkaruhát, egyéni védőfelszerelést és szerszámokat is biztosítanak részükre.
Közmunkaprogram az M3-as autópályán
Közmunka program kezdődött az M3-as autópálya új Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakaszán, ahol 106 dolgozó készíti elő a területet a régészeti feltárás megkezdéséhez.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.