A héten az amerikai kormány által kiadandó foglalkoztatási adat - a mezőgazdaságon kívül dolgozókról - a vártnál is gyengébb lesz. Májusra ebben 520 ezres munkahelycsökkenést jeleznek az elemzők, szerény javulást várva áprilishoz képest.
Az ADP szerint az 50 főnél kevesebb dolgozót foglalkoztató amerikai kisvállalatoknál veszett el 209 ezer munkahely a májusi összes 532 ezerből. Nagyjából fele-fele volt az elveszett munkahely a szolgáltató, illetve a nem szolgáltató szektorban.
Félmillió álláshely szűnt meg egy hónap alatt az amerikai magáncégeknél
Körülbelül 532 ezer - mezőgazdaságon kívüli - állás szűnt meg a múlt hónapban az Egyesült Államok magánvállalatainál - derül ki az ADP adatfeldolgozó cég nemzeti foglalkoztatási jelentéséből, amely szerint ez a szám kedvező az áprilisi 545 ezres végleges veszteségadat után, de kedvezőtlenebb az előzetes májusi várakozásokban szereplő, 523 ezres állásvesztésnél.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.